Be kell valljam, ennek a posztnak a publikáláshoz már legalább hetedszerre állok neki, de most elhatároztam, hogy nem állok fel, amíg kész nem lesz! :D Szóval a dolgok júliusban történtek, még a végén, de az emlékek még mindig intenzívek, majdnem a legjobb hét volt az ottani - az itteni fél évből (azóta volt még egy csodás hetem, de arról majd később ;)

Július végén fogtuk magunkat Annával, és elmentünk Saltába, íme a beszámoló róla, fogadjátok szeretettel:

Személy szerint már számoltam a napokat, vágtam a centiket, hogy mikor érkezik már el július 17-e péntek, amikor is végre kiszabadulhatunk a nagyvárosból. Szerencsére elérkezett a nap, este hatkor indult a busz, de annyira sikerült ráparáznom a helyi közlekedésre, hogy már négykor ott toporogtam Retiron, a Buenos Aires-i giga-mega buszállomáson (ami tényleg kb akkora mint otthon egy kisebb falu...). Nem volt gond, legalább megnéztem a környéket, egy óratorony, egy 18 sávos autóút, de legalább sütött a nap :D. Anna is ott volt már ötre, úgyhogy nagyon kényelmesen kiértünk - persze a végén volt egy kis rohanás, merthogy valami száz nemtudomhány buszbeálló van, és alig akarták kiírni a buszunk indulását 10 perccel előtte... Sebaj, nagy város, sok emberek,  hosszú utak :). A lényeg, hogy elindultunk, a busz remek volt, az út kb 22 óráig tartott, ággyá hajtható ülésekkel, vacsorával, reggelivel, mintha csak a repülőn lennénk.

Szombat délelőtt meg is érkeztünk Saltaba, megtaláltuk a szállást (ami egyébként a legjobb volt, színes, hangulatos, nagyszerű emberekkel), és az első nap még a városban maradtunk. Megnéztük a templomot (a képek között a rózsaszín, habcsókfeelingű óriástemplom), körbejártunk a városban, és lefoglaltuk a következő négy nap túráit: '1. Purmamarca, Humahuaca 2. Cachi és a kaktusznemzetipark 3. Salinas Grandes és San Antonio de las Cobres, 4. Cafayate

Ha valaki vizuálisan is szeretné élvezni a tájat (megéri), kattintson ide, és itt láthatjátok az albumot. Nagyjából el vannak nevezve, enjoy it! :D FÉNYKÉPALBUM

Szóval első nap volt Humahuaca a fő cél, és útban odafelé még megálltunk pár helyen, mint Purmamarcában, Tilcaraban. A fő látványossága ennek a résznek a színes sziklák voltak, amelyek a vöröstől a zöldig, barnáig, néha ólmos kékig mindenféle színben tudnak pompázni. Szerencsénk volt, mert délelőtt szép napsütéses nap volt, így teljes pompájukban láthattuk őket. Purmamarca nagyon aranyos kis falu, természetesen minden tele van portékával, az utcák, a boltok, viheti minden túrista a mágneseket, cipőket, takarókat, lámaszőr pulóvereket, és mindent, mi szem szájnak ingere. Itt nagyon sok indián él, a hegyekben szinte csak ők laknak, a forgalmasabb helyeken árulnak mindenféle csecsebecsét, ruhát, kézműves terméket, még a magas részeken is voltak savanyított zöldségek, lekvárok, aminek mondjuk nem látom sok értelmét, hiszen valószínű fel kell vinni az alapanyagokat, de biztos kelendő cucc, úgyhogy azért viszik fel...

Ebédnél megkóstoltuk  a Locro-t ami egy nagyon helyi étel (ilyen mindent bele kategória), illetve a lámahúst (bocsának minden lámától ezúton is...:( ). Sok olyan étel van itt, ami az "egyszer megkóstoltuk" kategóriában marad, és nem is kívánkozik a mindennapi eledelek közé, dehát szerencsére nem vagyok egy gasztro-turista, szóval túlélem ezt a részt, és inkább fókuszálok a gyönyörűségekre, amiket láthattunk.

Visszafelé megálltunk Maimara előtt, ahol szintén gyönyörű sziklák voltak, illetve volt szerencsém találkozni életem legnagyobb láma-szobrával. A lámakultusz itt igen erős, ahová csak lehet, mindehová lámák kerülnek (falfestés, ruhák, szobrok a hegyek közepén.) Belül jókat mosolyogtam, hogy a lámaizmus itt is és keleten is mennyire elterjedt ;)

Második nap következett Cachi, ahol még többet voltunk hegyek között. A délelőtti borút kompenzálta a hely misztikussága - ez az a hely, ahol inkább a képek beszélnek önmagukért, s nekem inkább hallganit érdemes :)

A nap kulináris szempontból viszont kiváló volt, ugyanis egy szinte észrevehetetlen étterembe tévedtünk, ahol talán az egész hét legjobb kajáját sikerült megkóstolni, egy jóféle vörösbor társaságában. Óriási rántotthús, hajszálvékonyra kloffolva, és rántva, sajttal, pradicsommal - nyamm :D

Harmadik nap először Alfarcito, egy kis helyi falu volt az első megállóhely, ahol tulajdonképpen egy templom állt, egy iskola és egy közösségi ház, valamint nyoma volt annak, hogy ide is bekúsznak az Earthship-féle mozgalmak (vagy lehet h innen indulnak talán?), és itt is láthattunk egy újrahasznosított üvegekből készült házat. A frankó az volt, hogy simán műanyagpalackot is használtak, és tartósnak tűnt.... egy próbát megér... :)

Utána mentünk San Antonióba, ami egy bányaváros volt, bár nekem ez nem tűnt fel, mert lenyűgözött az öttani templom. Tágas volt, szép volt, egyszerű volt, és jó energiái voltak. Szóval ez a falu nagyon tetszett ;)

Majd mentünk még tovább, útközben láttunk kis kőrakásokat, ami itt is szervesen beépült a helyi hitvilágba - a kőhalmok hasonló funkciót töltenek be, mint a kurgánok, azt mondják, hogy ez "Pachamama szája" - vagyis a Földanyácska szája, és itt lehet vele "kommunikálni", áldozni, kérni...

Utána következett a szikrázó sóbánya-fun, ahol nagyon elvoltunk Annával, én remekül szórakoztam :DD (Lovagoltunk sólámát, a bátrabbak meg is kóstolták a sóépületet :)) Ja, és ami vicces, hogy hoztam onnan néhány sópiramist, ajándéknak szántam, de most akkora pára van Buenosban, hogy kb a fele már el is tűnt... szóval lehet, hogy sótalanul megyek haza...

A negyedik nap ismét felért egy vizuális orgazmussal, mert a legváltozatosabb tájakon mentünk át: erdős hegyek, erdőtlenek, vörös sziklák, kék ég, kondorkeselyű, fluoreszkáló zöld fák, óriás kanyonok, indiánének, örömugrás, szép UK englishsel beszélő vezető, és még megismerkedtünk Susannal is, aki Ausztráliából jött, és magyar az édesanyja! :D Szóval remek nap volt, itt is inkább majd a képek beszélnek, meg majd az év vége felé én is, élőben :))

Amit még meg szeretnék említeni, hogy az út során rengeteg helyen láttunk kitéve piros ruhadarabokat, papírokat, zászlókat, ez egyfajta védelmi funkciót tölt be arrafelé... Az utolsó nap a buszon utazott egy másik guide is, aki nyaralt, és szerencsére mesélős kedvében volt, így hála Anna jó spanyoltudásának több izgi dolgot is megtudtunk. Szóval, egy régi betyár-szerűséghez kapcsoódnak, valamint egy szokás, ami szerint sok-sok helyre kitesznek vizet, palackokban, edényekben, hogy ha valakinek szüksége van rá, akkor tudjon inni. A sztorit majd elmesélem hozzá legközelebb, mert az is nagyon szép.

Röviden ennyi volt a hét, élvezzétek a képeket, és aki teheti, és kedvet kapott hozzá, jöjjön el erre a vidékre, mert mindenképpen megéri! Kívül-belül gyönyörű :D

Csók mindenkinek, szép őszkezdetet kívánok otthonra!

V.